Példaképeink

Böjte Csaba: Így karácsony táján...

Példaképeink

Böjte Csaba Testvér a szabadságról

1. Már játszottam a teológia gondolatával, és csendesen a magam 25 éves fiatalemberi öntudatával álltam Csíksomlyón a sekrestyében egy karácsonyi ünnepi szentmise előtti forgatagban. Életemben soha nem ministráltam, és ennek egyik komoly oka a csipkés, fodros ministráns ruha. Gyerekkoromban édesanyám ha azt akarta, hogy valahova ne nyúljak, akkor oda tett egy kis darab vattát, csipkét, fodrot és én a magam fiús keménységével azt messziről elkerültem... És akkor ott a szép csendes karácsonyi misén a jó Rómuáld testvér felkért, hogy perselyezzek. Válaszomra nem is várva, szoknyát adott rám és egy csipkés karinget, és a kezembe nyomott egy zörgős perselyezőt és már kint is voltam a templom hajójában. Egyből leizzadtam, úgy éreztem, hogy minden szem rám tapad. Láttam magam előtt a nagy tömeget és benne a sok ismerőst, azokat a lányokat kik előtt én is, mint minden fiú imponálni szoktam és most, mint egy koldus nyújtottam eléjük a folyamatosan csilingelő kis perselyt az adományokért. Hihetetlenül nehéz volt! Magamban csak egyetlen mondatot ismételgettem: Szeretlek Uram! nagyon szeretlek! Feladatomat bevégezve, emlékszem leültem a padba, és lassan egy hihetetlen szabadság érzés szált meg... éreztem, hogy szabad vagyok! Szabad, mert nem az emberek szemében való megfelelési vágy vezetett, hanem a szolgáló szeretet és a jóság. Talán akkor éreztem először igazán szabadnak magamat...


2. Mindig nagyon kevés dologhoz ragaszkodtam, de volt néhány könyv, mely számomra mindennél kedvesebb volt. Az egyiket, melyet kölcsön adtam, -Nagy Szent Teréz írásai- elveszett, nem tudták vissza adni.
Hihetetlen szomorúság, düh és harag volt bennem, hisz a kommunista idõben pótolhatatlan veszteség ért. Ültem magamban és dühöngtem. Egyszerre csak belém sajgott: nem jól van így, hisz függők a könyvektõl.
Éreztem, hogy a birtoklás vágy ural és vezet engem. Nagyon megszégyelltem magam! Bementem a szobámba és szépen, nagybetűkkel, bele írtam minden könyvembe, hogy „Tied és mindenkié!” Majd néztem a könyveket, a mindennél drágább kincseimet, melyet tudatosan mindenki tulajdonává tettem és éreztem, hogy szabad vagyok. Éreztem, hogy nem birtoklom, hanem tudom a szent könyveket, nem használom, hanem élem a bennük foglaltakat és ez ott, akkor hihetetlenül szabaddá tett.


3. Egy kiránduláson vettem részt, és a sátor melegébe, éjjel, egy lány bújt mellém. Abban az évben kezdtem fontolgattam, hogy teológiára megyek. A kedves lány kacér keze derekamra fonódott... Éreztem, hogy mint felnõtt férfinak, most bizonyítani kellene... felforrt a vérem, de én a bennem érõ elhatározástól vezetve, javasoltam egy sétát a friss hegyi levegõn... olyan szépen ragyogtak a csillagok a csendes, hûvös éjszakában és én éreztem, hogy szabad vagyok. Szabad a testi vágytól, szabad a tudatos döntésre, arra, hogy ne vágyaim játékszere legyek, hanem magam határozzam meg, hogy merre is vegyem az életutamat...


4. Teológián az első napokban elvittek szüretelni. Ez egy csíki legénynek, ki sokáig, mint szegény gyermek a narancsot, szõlõt, barackot, déligyümölcsnek tartott és orvosságnál vékonyabb kiszerelésbe jutott hozzá néhányszor évente, a diktatúra alatt, hát … a finom érett gyümölcs óriási kihívást jelentett. Emlékszem, hogy a társaimmal én is nekilendültem az érett gerezdeknek, de azt is éreztem, hogy ez egy hatalmas lehetőség, az önuralom gyakorlására. Döntöttem, bár senki nem kérte, mégis a gerezd szőlő a kosárba hullott, és elhatároztam, hogy papi hivatásomért nem kóstolom meg három napig a kívánt gyümölcsöt. Kis dolog? Nekem óriási dolognak tűnt, egész nap szüretelni anélkül, hogy egyetlen szemet is befaljak, de azt a szabadságot amit az a három nap szült bennem, nehezen tudom elmondani nektek... Jó dolog érezni, hogy ha remeg is kezed alatt a tested, de engedelmeskedik akaratodnak. Valami hasonló, mint amikor bringád nyikorgó kerekeivel beveszed életed első hajtűkanyarját és érzed gyermeki szívvel, hogy ura vagy a kerékpárodnak. Jó dolog uralni önmagad.


5. Tanulni soha nem szerettem, fõleg a jegyek nem érdekeltek, de a teológián éreztem, hogy ha már lúd, akkor legyen kövér. Szent elhatározással mentem neki a vizsgáknak... a maximumot akartam.
Emlékszem, hihetetlenül nehéznek tûntek a vizsgák... de mindent félre tettem, és tudatosan mint a távfutó tanultam... Egyszer szilencium elõtt egy levelet kaptam, kedves ismerõsöm lelki tanácsokat kért, és én felejtve mindent, a tanulás ideje alatt, a levelére választ írtam... kész lett a csodálatos levél, én legalábbis úgy éreztem, de azt is éreztem, hogy nem a feladatom teljesítésére szántam az idõt. Éreztem, hogy ez egy vízválasztó! Döntenem kellett! Nehéz volt összetépni a jól sikerült gondolatokat és szabadon, minden figyelmemet a feladatra, a tanulásra fókuszálni... Abban az évben minden vizsgám tízes lett, és én újból hihetetlenül szabadnak éreztem magamat... Éreztem, hogy akaratomból farhámot fonhatok és testem megzabolázott vágyai, táltos paripáim repítenek, oda visznek, ahova menni akarok.. Jó, tiszta álmaink útján sebesen szállni!


6. Negyedéves voltam a teológián. Karácsonyi szertartás, ünnepség után egyedül maradtam a kápolnában. Úgy éreztem, hogy roskadozom Istenem végtelen szeretetében, ajándékaitól... Hatalmas vágy tört rám, hogy én is adjak valamit Istenemnek... ott térdeltem egyedül az egyszerû kis kápolnában, a betlehemi kis jászolból felém nyújtotta karját a gyermekké lett Isten és éreztem, hogy értem is adta magát Betlehemben... Néztem, és éreztem, hogy e végtelen ajándékra csak egy hasonló,... véges önmagamat, végtelenül oda ajándékozó szeretet lehet a válasz. Alázattal leborultam, létemet, tudásomat, mindenemet kezembe vettem és csendesen oda nyújtottam a felém hajló Istennek... Éreztem, hogy semmim se maradt, szabad akaratomat, mindenemet oda adtam az Istennek, és mégis addigi életemben soha nem tapasztalt gazdagság érzés töltött be, éreztem ahogyan mindent odaadva, mindent megkaphatok...


7. Elöljáróim Dévára küldtek, egy végtelenül romos, államosított kolostorba, üres kassza, szórvány élet. Egyik nap mise elõtt jött egy kedves hölgy, hozott egy roma kislányt, hogy az állomáson találta és hogy fogadjam be... Nem voltak papírjai a gyermeknek, nem tudtam róla semmit. Nem mertem befogadni, elküldtem, de õk leültek a templomba, és én elkezdtem a szentmisét. Olvastam az evangéliumot, és szólt az Úr: „Aki egyet is befogad a legkisebbek közül, az engem fogad be”. Tömör egyértelmû szavak...! Azon a misén nem prédikáltam, éreztem, hogy az Úr nem szavakat, hanem döntést vár tõlem, újból vízválasztóhoz értem. Néztem a kis varkocsos gyereket és nagy-nagy alázattal, kicsinységem tudatában az oltárnál igent mondtam rá. Emlékszem, a mise után, fürdés, ruha keresés, és már ott is ültünk a plébánia ebédlõjében, a kolostor folyosóján. Ültem az asztalnál, velem szemben az álarcos Isten. Éreztem döntésem végtelen súlyát, mely meghatározta az életemet, de mégis a szeretetre való végtelen szabadságban potyogtak a könnyeim...

Kedves Fiatalok!

Hét kis mozaik kocka... de tudnotok kell, nincs két egyforma életút.
Mindenki a maga szabadságát kell felfedezze, és megtalálja. A szabadságot nem lehet adni senkinek, és azt nem lehet megvásárolni és begyûrni sok-sok más limlom közé, vagy vitrinben õrizgetni... A szabadság igazából a végtelen elõszobája: a marék porságodból adódó korlátaid fölé való emelkedés. Az a pillanat, mikor kinyílnak szárnyaid és érzed, hogy nem állati ösztöneid, kapzsi vágyaid, alantas indulataid, duzzogó sérelmeid, hanem egyedül csak a Teremtõd akarata szerinti szeretet és a jóság mozgatja tetteid. Csodálatos, mert érzed, hogy Isteneddel, ki végtelenül nagyobb nálad, egy hullámhosszra kerültél, egy légtérbe vagy vele. Alázattal érzed, hogy bár végtelenül kicsi, törékeny, sebezhetõ vagy, mégis Istened egy asztalhoz ült veled... A tiszta fényben ilyenkor azt is tudod, hogy mindez hihetetlenül törékeny pillanat, mert a kapzsiság, a buja birtoklásvágy, a durva indulat, vérszomjas bosszú, a sértett duzzogás és megannyi más alantas ösztön vissza követeli porból született otthonát, testedet, szárnyalásodat darabokra törve, le akar húzni, oda, honnan léted vétetett, a korlátok közé. Pillanatok alatt minden darabokra hullhat, de aki megtapasztalta ezt a végtelen szabadságot a szeretetre és a jóságra való nyitottságot, az tudja, hogy bár földi utazása nem ért véget, de mégis õ ott és akkor, ha csak egy pillanatra is, de hazaért..
Szeretettel,

Csaba t.

Példaképeink

Széchenyi István

Gróf Széchenyi István 1791-ben született Bécsben. Apja gróf Széchényi Ferenc, édesanyja Festetich Julianna grófnő.

Középfokú iskoláit magánúton végezte, de nyilvánosan, magyar páterek előtt vizsgázott. Apja akarata szerint 17 éves korában már katona volt. Részt vett a Napóleon elleni háborúkban, ki is tűnt bátorságával és vakmerőségével. Rengeteget utazott, bejárta Törökországot, Kelet- és Nyugat-Európát.

Utazásai közben döbbent rá hazája elmaradottságára. Megállapította, hogy történelmi neve súlyos kötelességgel is jár, ezért életcéljául nemzete sorsának előmozdítását tűzte ki. Hazatérve ő lett a reformgondolat kezdeményezője és legjelentősebb alakja.

Szinte lehetetlen felsorolni mindazt, amit élete folyamán tett nemzetéért. Megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, előmozdította a dunai és tiszai gőzhajózást, a Lánchíd megépítését, támogatta a vasúthálózat megépítését és az egyesült Budapest ötletét.Az 1848 áprilisában megalakuló Batthyány kormányban a közmunka-közlekedésügyi miniszteri tárcát kapta. Bécs és a független magyar kormány közötti feszültségeket azonban nem volt képes elviselni. Posztjáról lemondott, és 1848. szeptember 5-én a döblingi elmegyógyintézetbe került orvosa, Almási Balogh Pál tanácsára. Széchenyi Döblingben hamarosan visszanyerte szellemi alkotóerejét, és élénk érdeklődéssel kísérte a hazai és európai politikai eseményeket, viszonyokat.

A sorozatos zaklatások, házkutatások felőrölték Széchenyi maradék erejét. Az üldöztetéseknek csak a halála vetett véget. 1860. április 7-éről 8-ára virradó éjszakán "karosszékében ülve, átlőtt koponyával találtatott".

Széchenyi imája

"Mindenható Isten, hallgasd meg mindennapi imádságomat. Töltsd el szívemet angyali tisztaságú szeretettel embertársaim iránt, hazám iránt és honfitársaim iránt! Világosíts meg egy kerub szellemével és gondolkodó erejével, engedd a jövendőbe pillantanom, a jó magot a rossztól megkülönböztetnem. Sugalld nekem, mit és hogyan kell kezdenem, hogy egykoron a tőkével, melyet reám bíztál, elszámolni tudjak. Gondolkodni és dolgozni akarok, éjjel-nappal, életem fogytáig. Gyarapítsd, ami jó - tipord el születésekor, ami netán rossz gyümölcsöt teremne. Segíts nekem, hogy minden szenvedelmet elfojthassak magamban. Engedd, hogy a világon mindent lelkem igaz alázatában szemlélhessek és kezdhessek - és engedd, hogy az angyal, ki engem megvilágosít, békességben és csendes boldogságban érjen."

Két valódi Széchenyi-idézet következzék a végére, az 1832-es Stadiumból, illetve a Diszharmóniából:

„A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.”

„Népek kormányaikkal való diszharmóniáját harmóniába hozni mindig nehéz, még akkor is, ha a vezetők és a vezetettek – amennyire lehet – világosan látnak. Ha azonban a népek rövidlátással vannak megverve, a hatalmon lévők pedig egyenesen vakok, akkor a harmónia megteremtése némiképp bizony meghaladja az emberi erőt, s ilyenkor dönt a véletlen, a világszellem, a magasabb fény, a fátum, az Isten.”
 

Példaképeink

XIV. Dalai Láma

XIV. Dalai Láma mondta az Alapvető Emberi Értékek oktatásának fontosságáról:

„Magától értetődik, hogy a gyerekek tanulnak az erkölcsös viselkedésről az iskolában. Az oktatás sokkal több a tudás és a módszerek átadásánál, amelyen keresztül a korlátozott célok elérhetők. Meg kell mutatnunk a gyerekeknek, hogy cselekedeteinknek van egyetemes dimenziója. És meg kell találnunk a módját, hogy a velük született empátia készségre építve kialakuljon bennük a felelősségérzet mások iránt. Ha döntenünk kellene, hogy a tudás vagy az erény értékesebb, határozottan az utóbbi mellett döntenénk. A jó szív, amely az erény gyümölcse, már magában is nagy hasznára válik az emberiségnek. Önmagában a tudás nem.

Hogyan tanítsunk erkölcsöt gyermekeinknek? A múltban az erkölcsi és emberi értékekről azt tartották, hogy általánosságban a vallás körébe tartoznak. Feltételeztük, hogy egy gyermek oktatásának ez a része a vallási nevelés keretében történik. Most más módot kell találnunk arra, hogy a gyermekeknek megmutassuk az alapvető emberi értékek fontosságát. Ezt nem lehet szóban megtanulni. Amikor a gyerekek szeretetben és védelemben részesülnek otthon és az iskolában egyaránt, boldogabbak lesznek, és magabiztosabban alkalmazzák képességeiket. Már nem csak magukkal törődnek, hanem másokkal is.

Az alapvető emberi értékeket nem úgy kell tálalnunk, mint erkölcsi vagy vallási kérdést. A gyerekeknek ezt a fennmaradásunk kérdéseként kell értelmezniük. Fel kell ébresztenünk a tudatosságot már fiatal korban. Ezt pedig párbeszéd útján kell megtennünk. Meg kell érteniük, hogy ez a helyes módja a problémák megfelelő kezelésének és az ellentétek megoldásának.”
 

Példaképeink

Mahatma Gandhi

Mahátma Gandhi beszélt az erőszak-nélküliségről:

„Az igazi erőszakmentesség csendes, kifinomult és láthatatlan módon működik, áthatja az egész társadalmat. Önműködő. A lélek megmarad a halál után is. Létezése nem függ a fizikai testtől. Hasonlóképpen az erőszakmentességnek vagy lelkierőnek sincs szüksége fizikai támaszokra ahhoz, hogy terjedjen, vagy hatását kifejtse. Tőlük függetlenül működik. Meghaladja a teret és az időt.

Ha az erőszakmentesség sikeresen kialakult egy adott helyen, a hatása mindenhova el fog érni. Az alapelv, amelyen az erőszakmentesség gyakorlása nyugszik, az, hogy ami jónak számít önmagad vonatkozásában, az ugyanolyan jónak számít az egész világegyetem vonatkozásában. Alapjába véve az egész emberiség egyforma.”

Hosszú évek utazásai során Gandhi az ön-segítést, a belső és külső tisztaságot és a minden lény, kultúra és vallás iránti tiszteletet tanította.

Ugyanúgy, ahogy a vízcseppek egy óceánt képesek alkotni, úgy tudjuk mi is létrehozni a barátságosság óceánját a barátságokkal. A világ állapota valóban átalakulna, ha mindannyian a szeretet és a barátság lelkületében élnénk egymással. Egyszerű gesztusok szimbolikus jelentőségűvé váltak világszerte: Mahatma két legerőteljesebb "fegyvere" a böjtölés és imádkozás békésen tudtak tömegeket egyesíteni, és kifogták a szelet az ellenség vitorláiból.

“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”

Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz.

"Higgy az Igazságban, gondolkodj az Igazságon, éld meg az Igazságot! Bármennyire is az igazság-nélküliség látszik győzedelmeskedni, hosszú távon nem tud fennmaradni az igazsággal szemben."
 

Példaképeink

Sathya Sai Baba

Sathya Sai Baba 1926. november 23-án született Puttaparthiban, egy apró dél-indiai faluban. Sathya Sai Baba világszerte tisztelt spirituális vezető és világtanító volt, akinek élete és üzenete emberek millióit ösztönzi spirituálisabb, átgondoltabb és morálisabb életre a földi életből való eltávozása után is.
Sathya Sai Baba nagy hangsúlyt fektet a fiatalok megfelelő oktatására, ezért egy önálló oktatási rendszert is kifejlesztett. Indiában több elemi – és középiskolát, szakközépiskolákat és egy három karral működő egyetemet alapított. Ez utóbbi graduális, Masters és PhD. Programokat is kínál – ráadásul mindezt tandíj-mentesen. Az akadémikus képzés fontosságának hangsúlyozása mellett Sai Baba „integrált oktatási rendszerét” úgy tervezték meg, hogy erősítse a tanulókban az önfegyelmet és az Alapvető Emberi Értékeket, illetve a jellemfejlődést szolgálja. A hallgatók a morál és a spiritualitás témakörében végeznek kurzusokat, és közösségért végzett szolgálatok különböző formáira is szánnak időt.
Sathya Sai Baba megalakította a Sathya Sai Szervezetet. Ez egy spirituális, non-profit szervezet, amely a világ vallásainak alapvető egységét hirdeti. A szervezet feladata az, hogy gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket oktasson az öt alapvető emberi értékre, hogy ezt mindennapi életükbe ültessék., illetve, hogy a szegényeket és a szenvedőket szolgálja. Jelenleg a világ 175 országában működik ez a szervezet.
Miért szükséges az Alapvető emberi Értékek oktatása? A tömör válasz az alábbi idézetben rejlik:
„Ha egyszer felismeritek az élet célját, megértitek az emberi értékeket. Ezek az értékek az ember veleszületett tulajdonságai. Az egyénnek fel kell tennie a kérdést: „Mi az élet célja?” Amikor megtalálja a választ, a világon minden mást is megért majd. Az ember értelemmel és tudással lett megáldva, mégis tudatlanságban él, és semmiféle erőfeszítést nem tesz a benne lévő tudás felkutatására. E gondolkodásmódon változtatni kell, ezért sürgetően szükségessé vált az emberi értékek hirdetése.”
(Részlet Sathya Sai Baba 2001. június 1-ji beszédéből)

"A példamutatás a legjobb tanítási mód."

"Szeress mindenkit, szolgálj mindenkit."

"Mindig segíts, soha ne árts."